Ukrajna is elvérezhet Zelenszkij Magyarország és Szlovákia elleni kegyetlen bosszújában
Az ukrán elnök nem is Oroszországnak akart ártani elsősorban.
Magyar tiszteletbeli konzulátust avatott fel Cseljabinszkban szerdán Balla János moszkvai magyar nagykövet és Ruszlan Gattarov, a Cseljabinszki megye kormányzóhelyettese.
A dél-uráli városban megnyílt tiszteletbeli konzulátus vezetője, Viktor Loscsenko üzletember közölte, hogy a kétoldalú kulturális és gazdasági kapcsolatok előmozdítására, valamint a magyar állampolgárok érdekvédelmére létrehozott képviseleten évente két alkalommal nagyszabású kiállítást és komolyzenei koncertet terveznek tartani. Az elképzelések között szerepel a magyar gasztronómia és borászat bemutatása is.
A ceremóniát követően a magyar misszióvezető a helyi nagyberuházásokban való magyar részvétel lehetőségeiről folytatott megbeszélést Borisz Dubrovszkij kormányzóval. Dubrovszkij elmondta, hogy a Cseljabinszki megye és Magyarország közötti áruforgalom értéke tavaly 15,5 millió dollár – ebből az orosz kivitel 11 millió dollár – volt.
A kormányzó felajánlotta a magyar részvétel lehetőségét a Sanghaji Együttműködési Szervezet és a BRICS-csoport országainak 2020-es csúcstalálkozójára elkészülő kongresszusi központ megépítésében. A megbeszélésen szó esett a közös beruházással megépülő Optimum zöldségtároló és -feldolgozó projektjéről. A Fővárosi Vízművek meghívást kapott a cseljabinszki vízellátási rendszer modernizálására kiírt tenderre.
A tiszteletbeli konzulátuson Magyarországon talált második világháborús, hatástalanított tüzérségi lövedékekről és aknákról készült felvételekből nyílt fotókiállítás.
(MTI)